négyS metró...van ami nem változott

MontenegRoadTrip

Most, hogy beköszöntött a hideg, egy meleg nyári élményről szeretnék beszámolni. Az egyik legnagyobb akciónk a nyáron, egy autó túra volt, melynek sok település érintésével végül a montenegrói Budva volt a végcélja. 

Előzetesen különböző blogokon és utazási portálokon szívtuk magunkba az információkat az útról, Montenegróról és az út közben meglátogatandó nevezetességekről.

Szállás foglalás, pénzváltás, autó ellenőrzés, út számítása guglival, indulás. Google barátom szerint laza 800-1000 km tervezünk menni kocsival és mindez csekély 12óra alatt teljesíthető is. Na azért persze nem hiszek el mindent, meg ugye a megállók. Én kb 18 órával számoltam. Éjfél körül indultunk, hogy reggelre már valami olyan településen lehessünk ami nagyon nem Magyar. A fent látható pihenőhelyre vitt az első külhoni megállónk, ami pont a nem tudom kimondani település és a semmi után volt 80 km-el, de még biztosan Horvát szakaszon.

Ekkor már kellőképp fáradtan (nem sokat sikerült aludni az éjféli indulás előtt), de annál határozottabban hagyatkoztunk telefonom GPeszére, amiben első megállónk, Visoko boszniai települése volt megadva mint első látványosság. Ekkor jelentkezett először az az effektus ami jobban ébren tart mint bármelyik energia ital. A "fogalmam sincs hol vagyunk!" és "miért erre irányít ez minket?" gps mellékhatások. Mivel volt egy kép a fejemben a gugli térképéről és közben tudván, hogy a navi közel sem arra irányít minket már csak remélni tudtam, hogy közép-Afrikában nincs Visoko nevű település és hogy nem oda akar vinni. Ezen gondolatok "szórakoztattak" miközben éppen egy olyan autópályán haladtunk aminek marhára nem kellett volna ott lennie, de legalább fizetős volt. Azért nem kell megijedni ez a váratlan kiadás nem mért olyan vészes csapást az egyébként majdhogynem euróra pontosan kiszámított költségvetésünkre.

Aztán egyszercsak leágazás, határátlépés és a gyönyörű Visoko. Sajnos megnyugodtam, ami azért nem volt jó, mert ha nem a navigációval küzdöttem, akkor a szemhéjammal. Mellettem a jobb egyen "K" próbálta azért tartani bennem a lelket kisebb nagyobb sikerrel.
Visoko nagyon szép (amint azt a panoráma képen is láthatjátok), kedves emberek lakják, de miért is vagyunk itt? Hát itt találhatóak a híres boszniai piramisok. Fantasztikus dolog, most nem mennék bele INNEN lehet informálódni.

Ez a kedves hangszóró a legnagyobb piramis tövében található kis kávézó high fidelity rendszerének az egyik darabja. Vászon előlap helyett pókháló védi a membránt és a mágnes geometriája is elég sajátságos, de működött. Nem volt egyszerű megtalálni ezt helyet, tekintve, hogy egy olyan utcán kellett felmennünk, ami egy oldalkocsis motor szélességnek volt megfelelő, egyirányú és kanyar közben beláthatatlan. Itt már a gps teljesen elvesztette a fonalat és csak remélni tudtuk, hogy az út végén nem derül ki, hogy a föld mégis korong alakú és leesünk róla. Azért mielőtt felmerészkedtünk a kis utcába, kiszálltunk a kocsiból, kis fejvakarás, hogy "mi?" "oda?" "biztos kell ez nekünk?" ...majd pedig ebben a pillanatban, látszólag nagy rutinnal egy Magyar rendszámos Reugeot 206 kb 80-al elhúz mellettünk és eltűnik a halál utcájában. Hááát nem hallottam csattanást, így felbátorodva elindultunk mi is a porfelhője után. Nem hogy nem lett vége a világnak de egy új világ tárult elénk meg ez a kis kávézó.  Kicsit kirándultunk erre arra a hegyekbe/piramisokon de hamar rájöttünk, hogy minden belépőt 5 bosnyák konvertibilis márkáért kapunk vagy pedig ha nincs nálunk (gondolom egy turistánál sincs) akkor 5 ajró fejében is oda adják. A biznisz az egészben, hogy egy ilyen márka pont fele annyi mint egy € szóval tudnak a srácok. Nem is vettünk. Inkább útba ejtettük a település alatti barlangrendszert amit folyamatosan tárnak föl, de az üzlet nem állhat meg, ezért az eddig kiásott részeken körbevezetik a turistákat nemi pénzért. Ki is fogtunk egy pálinka illatú idegenvezetőt aki marha jófej volt és megmutogatott nekünk mindent. Persze csak ami a barlanghoz tartozik és sztorizott a piramisokról is.
A barlangtúra után, ahol sok érdekes dolgot láttunk és hallottunk, mintha el is illant volna a fáradtságom. Elvileg tele van a hely nagyon egészséges bioenergiákkal, rezgésekkel, oxigénnel és negatív ionokkal ami nagyon jót tesz és egyben rejtélyes is, mert ezeknek nem kéne előfordulniuk barlangokban. Mindenkinek el kell menni egyszer legalább,de tényleg!

Újult erővel vettük útba Mostart, ennek ellenére rettenetes hosszú út vezetett odáig tele jellegtelen településekkel és unalmas tájjal. Golyó-lyuggatta épületek, 1es 2es 3es 4es golfok mindenhol és nyomor a köbön.
De sikerült és elértük Mostart amiről én ezt hittem hogy némi kőépületből és egy kis hidacskából áll. Hát megint tévedtem. Egy egész nagy város így hát alig találtuk meg az óvárosi részt amit meg akartunk nézni.
Végül meglett, csak nem látszott ki a turisták alól. Tényleg nagyon sokan voltak, szóval mászkáltunk egy kicsit a hídon meg a bazársoron, aztán besodródtunk egy étterembe amiről most csak annyit mondanék, hogy nem volt olcsó. Szóval kikértem egy kávét, K pedig együttérző arckifejezéssel egy korsó sört, és nagy beleéléssel mondtuk a pincérnek (aki nem akart távozni amíg nem adtuk le további rendeléseinket), hogy menjen nyugodtan, még nem tudjuk mit eszünk. ...persze tudtuk, hogy semmit.

...egy szó mint száz, van hangulata a helynek az kétségtelen.

Még gyorsan vettünk egy kamu Ray-Bant indulás előtt. Nem lehetett otthagyni.  A fenti kép egyébként az étterem fala amit a sziklából vájtak ki, az alul látható pedig a kilátás az asztalunktól. Szóval nem volt rossz helyen az meg csak hab a tortán, hogy néhány asztallal odébb egy két párbeszédből oda fújt a szél hozzánk egy "Noémi mi a fasz volt ez?" kérdőmondatot és később egy "ott rohadjon meg ahol van!" felkiáltást is sikerült kiszűrnöm.

Jól elütöttük az időt. Irány Montenegró. Sajnos útközben elértem a holtpontot, úgyhogy megálltunk aludni egy órácskát. Ez nem jött jól, mert úgy elillant az időt, hogy kezdett sötétedni. Nem csak nekem, hanem tényleg, szóval kemény dilemma előzte meg az alábbi kép elkészítését, hogy haladunk minél többet világosban, vagy húzzuk tovább az időt fotózgatással. De mivel nagyon jól néz ki és nagyon furcsa érzés az a monumentalitás ami ezt a területet jellemzi ezért megálltunk. Na meg persze azért mert kíváncsiak voltunk, hogy mi a frász füstöl ott, de miután belenagyítottunk láttuk, hogy valami bánya.
Egész kicsinek érzi magát az ember egy ilyen táj közepén.

Szóval a sötét rosszkor jött, mert olyan hegyi szerpentineken vezetett épp az utunk ahol vak sötét volt, a sávban oda-vissza másfél autó fér el, bal oldaladon sziklafal jobb oldaladon szakadék a semmibe.
na dehát ez van. Közben azon agyaltam, hogy hogy a fenébe lehet, hogy már rég eltelt a 18órás vezetési időm és még nagyon nem vagyunk ott. Nagyon egyszerű. Az imént felvázolt útviszonyok mellett a megengedett sebesség 80km/h. Ez csak azért vicces, mert amikor nagyon bátornak éreztem magam sikerült 60ig felgyorsítanom, de ez a bátorságom is elillant az első utat elfoglaló tehéncsorda után. Szóval ezen a részen minden egyes kilométerrel dupláztuk a menetidőt. Egy viszont biztos. Eszed ágában nincs elaludni ilyen útviszonyoknál.

Sok kalandos kanyar, meg még egy kézzel lábbal mutogatós határátlépés után megérkeztünk a kotori tóhoz, ami valójában ha elég magas a tengerszint akkor inkább öböl. Este 10 körül volt, helyi buli idő és a helyi utcai versenyző jampik is kihozták a járgányt a környező utakra, akár az egyes golfot, akár az új 5ös bömbit. Remek érzés amikor még mindig alig mersz elváltani 3asból, de egy ilyen Kresz Géza meg úgy elhúz melletted, hogy a kocsijából bömbölő zenét csak 4 perc múlva hallod meg. Nem is bírtam már a stresszt sokáig, meg is álltunk elkészíteni ezt a relatíve hosszú záridős fotót. Ennek két oka volt azon kívül, hogy nem néz ki annyira rosszul. Az egyik, hogy tényleg vaksötét volt és kíváncsiak voltunk mégis kb hogy néz ki a hely körülöttünk, a másik pedig hogy legyen időm magamba szisszenteni még egy bombát.
Az esti terv egyébként az volt, hogy majd valahol egy éjszakát alszunk Kotor környékén és másnap reggel irány Budva, az már csak 45 perc. Na ez nem jött össze. Kotor éjfélkor még tele volt emberekkel. nemhogy szállásra nem volt lehetőségünk de még egy parkolóhely sem volt sehol. Rövidesen a fáradtságom összecsapott az emberundorommal, szóval kezdtem egyre kevésbé biztonságban érezni magam a kétirányú, de 1,20m széles utakon, szóval a döntést meghoztuk. Kotorjon itt aki akar, mi húzunk a Budvába innen.

Egy újabb, már rutinos kocsiban alvós este után reggel átvettük a szállást. Aranyos kis tucat új építésű cucc volt, igényesen berendezve. Kinéztünk a teraszon és már jött is az eső a hegyek felől.

Nincs mit tenni. Ha már esik, akkor rozéfröccs és e-mail, hogy élünk.

Legközelebb már tisztább volt a kilátás a hegyi utakra, érdekelt is minket, hogy onnan hogy nézhet ki Budva.
Ime:

Innen szépen néz ki. Közelről már kissé nyomorúságosabb, de nem olyan vészes. De az emberek...

Ezt a fenti képet azért szeretem, mert ezen látható minden ami jó Budvában. A tenger és a hegyek. Fantasztikusan fel tudja javítani az ember hangulatát és nem is gondolsz arra, hogyha ez a két dolog nem lenne, akkor kb Miskolc is lenyomná a települési ranglistán.

Az újvárostól az óvárosig.

Kilátás az óvárosból.

...és nem. Az alsó képen nem lövik tarkón ágyúval a lányt.

Egy hét után, azt kell mondjam, hogy nem igaz minden amit olvastunk a helyről. Ez 1€-s hamburger mítosza ha valaha igaz is volt, mára a feledés homályába veszett, akárcsak a 4-5 euróból ketten megebédelünk verzió is. Sőt, igazából elég drága minden. Két főre inkább 20-30 eurót mondanék, ha visszafogjuk magunkat és nem annyira nívós a hely. Arról nem beszélve, hogy a vendéglátás hagyományát is sikerült az új generációnak levetkőznie. Ha finoman akarok foglmazni, akkor csak annyit mondok, hogy bunkó taplók és nem beszélnek nyelveket. De egy tengerparti városban minek is ...
Végülis jól éreztük magunkat, de elég vegyes érzelmektől enyhén feldúlva indultunk el hazafelé. Na de sebaj, Kotor és környéke egész jónak tűnt éjjel, most útba ejtjük világosban hazafelé.

Nem is nagyon van mit írnom hozzá szép és szép. És szép. Itt is megálltunk enni inni. Ezt a részt sem mondanám olcsónak. Általában egy jobban szituált budapesti szórakozóhely árával operálnak, sokszor olyan helyen is ahol nem lenne indokolt, de itt az volt. Nagyon szép helyen ettünk. Látszik is a hely feljebb a sárgásabb képen.

A következőkben egy kis útmenti megállót iktattunk be, mert nagyon szép és érintetlen vidéken hajtottunk keresztül épp. Már alig várjuk, hogy megérkezzünk a Durmitor nemzeti parkba, amit nem más szel keresztül, mint a világ második legmélyebb kanyonja. 

A navi továbbra is orrol ránk és nem kevés kitérőt tettünk nem gyengén veszélyes hegyi utakon. Konkréten volt olyan rész ahol a mi külső sávunk már le volt szakadva a mélybe és hirtelen kellett átkormányozni a szembejövő sávba, hogy ne menjünk az aszfalt után (meg a ki tudja hány, soha elő nem került turistabusz után). Meg is érkeztünk egy településre ami csak néhány kilométerre volt a nemzeti parktól, de a helyi lakosok még a durmitor kifejezés említésére sem értették, hogy hova akarunk menni, pedig minden nyelven így hívják. Gyanítom, hogy itt már másról van szó mint az idegen nyelvek ismeretlenségéről. Ja és mindezt a helyi tourinformnál nem sikerült elmutogassák nekünk, hogy jobbra aztán egyenesen 5 km. Na de végül meglett, bár megint elkezdett ránk esteledni.

 Ismét olyan helyet tudunk magunk mögött a road trip során, amit kár lett volna kihagyni. Az út hátralévő része talán minden eddiginél rosszabb volt. Vak sötét szerpentinek és fölénk hajló erdő, hogy tényleg semmit ne lássunk. Az utak pocsékok, bár erről nem véletlenül nem beszéltem eddig, hiszen még így is szinte mindenhol jobbak mint nálunk. A kóbor kutyákat is sikerült a végére kiismerni. Az a lényeg, hogy minimum 50-el kell menni ha meglátsz egyet, különben megtámad. A másik relatíve nehéz, az a benzintakarékos haladás. Igyekeztem minél kevesebbet etetni az autóval, mert a kis turbós motor nem hinném, hogy jól viseli nagy mennyiségben a brutál kéntartalmú déli bengát. Végül sikerült abszolválni a feladatot odafele egy Magyar telitank, plusz egy tele montenegróban valami nívosabb (nak tűnő) kúton. Az mondjuk érdekes volt. jó ha van nálunk pénz, mert mire kiszálltam a kúton a kocsiból, a csávó már félig rakta a tankot, pedig lehet csak rágóért jöttem volna. Aztán legközelebb már Pécsnél tankoltam hazafelé.

Jó móka volt. Összességében nekem 60% volt az utazás és az állomások kalandjai és kb 40% volt Budva.
Sok mindenre nem tértem ki részletesen, de lehet lesz olyan blog ahol megteszik helyettem. Talán egy K_love? :)

photos by Álmos Eőry